Chief Editor 2014.09.11. 11:35

Top 5 kiállítás a Gallery Weekendből

GWB.jpgHétvégén debütál a Gallery Weekend Budapest, a legjobb kortárs magángalériákat összefogó minifesztivál. A műfaj Berlint idézi, a színvonal a nemzetközi elitet. Kimazsoláztuk az öt legígéretesebb programot, ami felpiszkálta kíváncsiságunkat.

Persze végig lehet járni egy maratoni körben, nyolc óra alatt mind a 16, illetve 20 helyszínt. Önkéntesek által vezetett csoportok cirkálnak a városban, egyikről a másikra szállva épp nyolc óra a teljes táv. A profik inkább egyedül, a térkép alapján vágnak neki az útnak.

De lássuk a mi kedvenceinket!

≡ Ulbert Ádám: Spiritus Bestiae Faber (TRAPÉZ Galéria)
profane algorithm-2 (2).jpgElsőként is vegyük a legfiatalabb versenyzőt, Ulbert Ádámot, aki már korábbi (rózsaszín kristályos) installációjával is levett minket a lábunkról a Trapézban. Most műanyagvödrökből épít tornyokat, és festett pár őrülten laza absztrakt vásznat, majd mindehhez társított hangszórókból hallatszó monológokat és videókat protézises állatokkal. Az ősemberből kibújik a bestia, és birtokba veszi  az elektronikus kütyüket. Ulbert Amszterdamban tanul, onnan a mellbevágóan friss hang.


Ulbert_1.gif
≡ Komoróczky Tamás: A tejleves* mint erőltetett egzisztencialista metafora (Higgs Mező)

Ulbert Ádámra rá lehetne aggatni a legtrendibb kortárs címkét, a post-internet artot. Komoróczky már régi motoros, ő a kilencvenes évek óta csapatja intermédiában. Kaotikus, kapkodó, pszeudotudományos világa hirtelen megint nagyon izgalmas lett.


montage02.jpgTejleves mint egzisztencialista metafora!? Hát ez az.

Gádor Magda (Körmendi Galéria)

Miért kerül be egy kilencven éves, régimódi szobrász a mi top listánkra? Aki évtizedek óta festegeti betonból formázott, félig absztrakt állatfiguráit műtermében? Ez nem camp, hanem őszinte rajongás: az art brut plasztika és a színátmenetes hátterű műtárgyfotó kettősének nem tudtunk ellenállni.
7610001.jpgReméljük, a kiállítás sem okoz csalódást.

≡ Csákány István: Dioráma (Trafó Galéria)

Még szép, hogy megnézzük! Csákány fiatal, de már kiállított a legfontosabb kortárs seregszemlén, a kasseli Documentán. Ennek már két éve, azóta nem állt elő új kiállítással itthon. Legyen csalódás vagy diadalmenet, a Trafóba el kell menni megnézni, mint mond most Csákány a... Talán a szobrászatról.  
Csákány.gif
≡ Horváth Gábor: Spacemetal 3.0 (MissionArt Galéria)

Egyrészt azért, mert csodáljuk Gerhard Richtert, a nemzetközi kortárs művészet német tótumfaktumát, professzorát, ecsetlábon járó enciklopédiáját. Másrészt mert látni kell, hogy a tragikusan fiatalon elhunyt miskolci festő, mit is kezdett a mester absztrakt örökségével, hogy formálta át a saját képére. Ráadásul mindez a legszebb pesti kortárs kiállítótérben, a volt B55-ben látható a hétvégén a Balaton utcában.
07070a.jpg


Az eső se állhat utunkba, mi ott leszünk hétvégén a Gallery Weekenden!

 

Az első Gallery Weekend Budapest 2014. szeptember 13–14. között látható 16 budapesti galériában. A képeket tőlük vettük kölcsön.

Címkék:Horváth Gábor Ulbert Ádám Komoróczky Tamás Csákány István Gádor Magda Gallery Weekend Budapest Szólj hozzá!

Chief Editor 2014.06.26. 22:21

Absztrakt mennyország

abstract_1.gifBázel a modern absztrakt festészet Mekkája és origója, piactere és trendbölcsője. Az Art Basel múzeumi klasszikusokat kínáló alsó emeletén vagy a LISTE fiatal feltörekvő sztárokat listázó gyárépületében járva egyértelmű: az absztrakt művészet modern forradalma Nyugaton sikeresen zajlott le. (Keleten nem.) A nagy svájci börzéken a figuratív festészet a megtűrt kuzin, a realizmus bocsánatot kér, hogy él, többnyire a direkt béna bad paintingben nyomja, mint Alex Katz botcsinálta fotóreál portréi, míg az absztrakt minden lehetséges szólamon játszik, parádézik és triumfál.

Ha valahol, hát a nyári bázeli vásárokon le lehet mérni, hogy melyik absztrakt festői feature az épp aktuális!

Nézzük, mit kell tudni a 2014-es év non-figuratív festészetéről!

≡ Az évek óta tartó geometrikus hangsúly (beleértve a monokrómot is) áttevődött a líraibb, pár játékos mintával, költői vonással és hanyag kenésekkel operáló gesztusfestészetre. Kevesebb matek, több poén és poézis.

Első példáért ne menjünk messzire! Itt vannak a magyar származású Rita Ackermann-nak a fejedelmi óriásvásznai, amiket az Unlimited szekcióban csodálhatott meg a nemzetközi közönség, a Hauser and Wirth galériamogul jóvoltából. (A gesztusok a letörölt iskolai táblákat idézik, persze Cy Twombly és társai mellett.)
ARTBASEL2014_SSC_16_132.jpg
És itt egy könnyed színtánc (vásznon és üvegen) a menő bécsi Galerie naechst St. Stephantől:
ARTBASEL2014_MEG_13_131.jpg
A berlini Galerie Mehdi Chouakri az újexpresszív Martin Dislert vette elő a nyolcvanas évekből. Ez is jellegzetes választás, bár itt több az érzelmi túlcsordulás, mint a könnyed és frivol mai expresszíveknél.
ARTBASEL2014_MEG_05_127.jpg
≡ Posztmodern. A játékos képépítkezés, a kontrasztos alapszínek, a szórakozott geometrikus minták és a harmadik dimenzióba kilépő elemek mind-mind arrafelé mutatnak, amire a posztmodernnél nincs jobb szavunk. (Legalábbis Kelet-Európában.) Másképpen: lopakodik vissza a '80-as évek!

Kezdjük például Patricia Treib Halványzöld kabátujj című, leheletfinom 2014-es képével, amit a Wallspace hozott magával a LISTE-re:
TREIB.jpg
A menő berlini Galerie Neu kalapált kerítésráccsal és hi-tech pszeudó-festménnyel operált az Art Baselen.
ARTBASEL2014_MEG_06_534.jpg
A kolozsvári Sabot galéria Radu Comsa betonképeibe öntötte a posztmodernt (LISTE):
Sabot-Radu-Comsa.jpg
≡ Divatszínek. Mivel az absztrakt művészek nem kísérletező mérnökök most épp, így szívesen használják a legfrissebb tónusokat a Pantone-skáláról: lilák, égszínkékek, pinkek, neonsárgák és rikító világoszöldek.

Lilák és narancsok egy rejtélyes szobron (télikabáttal kombinálva), a New York-i Greene Naftali standján:
ARTBASEL2014_MEG_06_114.jpg
Nem véletlen vették elő a rég halott svéd geometrikus művész, Olle Bærtling 1962-es képét (Karak) a svájci von Bartha galériánál:
1396859811.658_115_o.jpg
Plusz elem a divatszínek feldobására, ha csillámmal vagy metálporral hinti meg a művész a felszínt. Negédes, luxy, de működik! Például a mindig trendi John M. Armleder Csinos skót szoknya című 2014-es képén, a Galerie Mehdi Chouakritól. Részlet:
index.jpg
≡ Mivel a textilnek amúgy is keletje van, mi lehet menőbb, mint egy pamutfonálból szőtt absztrakt festmény?

A Peres Projects elhozta Berlinből Brent Wadden faliszőnyegszerű farkasfog-képeit.
BW11757-Alignment-_41-2014-HIRES.jpg
És fakó vászonképek vászonpárnákkal Marie Lund keze alól (Laura Bartlett Gallery).
ARTBASEL2014_MEG_10_217.jpg
≡ Ki mással zárhatnánk a beszámolót, mint a feltörekvő magyar Szinyova Gergővel, aki a Kisterem jóvoltából parádézott a LISTE-n méretes vásznaival! Két narancsos, három szürke, nagyvárosi eleganciával szétkenve, oldalt-alul kissé megfújkálva airbrush pisztollyal. (Ami persze szintén nagyon menő.)
szinyova.gif
A bázeli friss tendenciákról itt olvashat, a levitézlett hype-okról pedig itt.

A fotók a 2014-es bázeli vásárokon, az Art Baselen és a LISTE-n készültek
© MCH Messe Schweiz (Basel) AG
© LISTE 2014, Basel

Címkék:Rita Ackermann Szinyova Gergő Art Basel LISTE Alex Katz Cy Twombly Martin Disler Patricia Treib Radu Comsa Olle Bærtling John M. Armleder Brent Wadden Marie Lund Szólj hozzá!

Chief Editor 2014.06.25. 08:26

Furcsaságok és újdonságok

ARTBASEL2014_MEG_13_220.jpgAzt már megnéztük, hogy milyen hype-ok értek véget menthetetlenül a kortárs art industry fellegvárában, a Bázelben megrendezett nagy vásárokon. Most viszont vegyük számba, hogy mi a menő Bázelben!

≡ Hát elsősorban a performansz. A performanszművészet reneszánszát éli a kortárs képzőművészet központjaiban, kutatják, archiválják és újrajátszák. Mivel ezt a műfajt a legeslegnehezebb eladni (a galériák nehezen találnak fogást rajta), a szervezők külön látványosságot kerítettek belőle. A sztárkurátor Obrist közreműködésével elkészítették a 14 Rooms nevű kiállítótermet, ahol a bámuló vásárközönség tükörajtókat kinyitva csodálkozhatott rá a műfaj nagyjaira. Volt újrajátszott klasszikus darab, például Marina Abramovic meztelen nője vagy Yoko Ono tökéletesen sötét szobája, plusz pár feltörekvő új előadó friss produkciója.

Xu Zhen performanszában egy nő lebegett hanyatt fekve a levegőben, köszönhetően a ruhái alá rejtett merevítőknek.
xu_zhen_03.jpg
A LISTE-n is nyomták a performanszot, itt például Alexander Baczynski-Jenkins rendezésében görkorcsolyáznak:
2014LISTE_DSC1733.jpg
≡ Digitális layer. Ezelőtt még mi is tanácstalanul állunk. De tény, hogy a legmenőbb standokon és műtárgyakon visszatér valami a rossz felbontású digitális jpeg-képekből, egyfajta kaotikus montázsjelleggel. Rányomtatva egy kilincsfülre, vagy kitapétázva az egész falat a festmény mögött.  Igen, igen, ez már a post-internet art vizuális nyelvezete.

A Gavin Brown's enterprise egész standja ebben a szellemben mixelte össze a műtárgyakat, tapétákat és a földre dobott, szivárványszínű leveleket.
Brown.gif
Alex Hubbard mindezt videón csinálta meg az Unlimited szekcióban (a Maccarone és Galerie Eva Presenhuber jóvoltából):
ARTBASEL2014_SSC_16_145_1.jpg
≡ Textil, szöveg, gyapjú. Mindennemű szövött nyersanyag nagyon hódít, nem esztétizálva, inkább nyersen, rongyosan, taszítóan.

A fiatal Los Angeles-i nagyágyú, Sterling Ruby „babzsák” installációja az Unlimited szekcióban (a galériás fedezetet a Xavier Hufkens és a Sprueth Magers biztosította):
ARTBASEL2014_MEG_01_063_1.jpg
A Rio de Janeiró-i A Gentil Carioca még messzebb ment a trendvonalon: vászonnal, textillel felöltöztetett képeket állított ki a nagyon divatos brazil Laura Limától.
1398240981.7964_115_o.jpg
Anna Betbeze színes gyapjúágyat állított fel a kísérletező Statements szekcióban (Kate Werble Gallery, New York).
ARTBASEL2014_MEG_10_204.jpg
A berlini Contemporary Fine Arts dekorációja pedig egyenesen a putrik esztétikájával rukkolt elő, rongyszőnyeggel borítva a standra beállított, üldögélő kanapét:
ARTBASEL2014_MEG_05_242.jpg
≡ Bármilyen hihetetlen, de a kézműves-foglalkozások és a szuveníripar elsőszámú slágere, az agyagozás is feltámadt. A legmeglepőbb formákban botlottunk bele – lépten-nyomon – a színes gagyi kerámiákba és porcelánokba. A dolog kulcsa a kézmeleg agyag már-már erotikus gyúrása, no meg persze az a bizonyos trendpukkasztó camp.

Dan McCarthy gyerekes vázákkal rukkolt elő az Anton Kern Gallery standján.
1401974801.3246_115_o.jpg
És egy laza agyagobjekt a madridi Galería Elvira Gonzaleztől:
ARTBASEL2014_MEG_13_058.jpg
≡ Fa és Arte Povera. Az olcsó természetes nyersanyag ismét itt van, hol a csóró, uszadékfa formájában, hol esztergált-farigcsált objektekként.

Vegyük például Claudia Comte hipertrendi mixét a LISTE-ről (Galerie BolteLang):
BolteLang-Claudia-Comte.jpg
Vagy az Art Povera komor mesterének, Mario Merznek a klasszikus kunyhóját 1995-ből, az Unlimited szekcióban (a berlini Kewenig jóvoltából):
ARTBASEL2014_SSC_09_226.jpg


És végül, fa és cserép együtt a berlini Supportico Lopeznél:

ARTBASEL2014_MEG_07_012.jpg


≡ A legvégén nem hagyjuk ki az aduászt: az expresszív és lírai absztrakt festészetet. De mivel Bázel – úgy általában – az absztrakt művészetről szól, a non-figuratív trendeket a következő cikkben külön kivesézzük. Tartsanak velünk, ez itt a kORTÁRS dELIKÁT!
ARTBASEL2014_MEG_06_233.jpg

A fotók a 2014-es bázeli vásárokon, az Art Beselen és a LISTE-n készültek.
© MCH Messe Schweiz (Basel) AG
© LISTE 2014, Basel

Címkék:performansz Yoko Ono Marina Abramovic Art Basel LISTE Xu Zhen Alexander Baczynski-Jenkins post-internet art Alex Hubbard Sterling Ruby Laura Lima Anna Betbeze Dan McCarthy Arte Povera Claudia Comte Mario Merz Szólj hozzá!

Chief Editor 2014.06.24. 11:01

Trendek alkonya

AB0.jpgMúlt héten tartották a kortárs művészetipar legfontosabb eseményét, a bázeli vásárt. Összegyűltek a  modernizmus nagyágyúi és a feltörekvő sztárocskák, hogy egy hétig szürcsöljék a pezsgős osztrigát, fürdőzve a dollármilliókban. Mi meg a helyszínen jártunk, hogy ne maradjunk le a kortárs képzőművészet új tendenciáiról.

Megnéztük az óriásvásárt, az Art Baselt:
AB1.jpg
és a fiatal galériákat szemléző LISTE börzét:
AB2.jpg
Először is számoljunk le néhány tévhittel! Van pár hype, aminek menthetetlenül vége.

A következő trendeknek, népeknek és műfajoknak alkonyult be:

≡ Oroszok. A putyini újszovjet birodalomból a nemzetközi művészelit látványosan nem kér. Az elmúlt húsz év oligarchák által fújt buborékja rég a múlté: mintha kiradírozták volna az orosz művészetet a vásárszíntérről. (Egész bájos, hogy a svájci befektetők milyen etikus lények tudnak lenni néha, ha akarnak.)

≡ Kínaiak. Az ázsiaiaknak az Art Basel szervezői amúgy is megvették már a hongkongi vásárt pár éve. A fehér nyugati elitnek kitalált bázeli börzéken nem fárasztják a közönséget tarka-barka, kommersz kínai áruval. Jelzésértékű, hogy idén tízzel kevesebb ázsiai galériát fogadtak be az igazgatók, mint tavaly. Ugyanakkor egy-egy jól csengő keleti nevet a nyugati galériák már bemontíroztak a kínálatukba, csaliként az Ázsiából érkező gyűjtők számára. Például a menő berlini neugerriemschneider Ai Weiwei látványos, egymásba hegesztett ezüst biciklivázait (Örökké) állította ki:
ARTBASEL2014_MEG_06_088.jpg
Persze a – galériások pénzéből kivitelezett – megalomán installációkat bemutató Unlimited szekcióban akadt pár kínai, például Zhan Wang összegyűrt króm tornya, a pekingi Long March Space jóvoltából:
ARTBASEL2014_MEG_03_093.jpg
Azt viszont nem mondhatjuk, hogy az ázsiai piac – úgy ahogy van – nemkívánatos lenne Bázelben! A koreai művészek nagyon nyomulnak (például Lee Ufan), a japán háború utáni avantgárd pedig mindent elárasztott. Kazuo Shiraga hatvanas évekbeli absztrakt masszái például refrénként tértek vissza – már a művészettörténeti kánonra alapozott földszinti galériák kínálatában is! Lásd ezt az 1962-es darabot a Hauser & Wirth galériamogulnál:
1401876911.8967_115_o.jpg
(Ezzel Japán cáfolja azt a tételt is, hogy egy új művészeti boomhoz elengedhetetlen a helyi gazdaság szárnyalása. A jen nem szárnyal, az avantgárd Gutai csoport viszont igen.)

≡ Fotóprintek. Nem volt olyan régen, amikor a sokméteresre felhúzott, vaskos keretbe csomagolt, óriási, színes fotók hódítottak. Ez a műfaj – amiben mellesleg a kínaiak mindig jók voltak – mostanra erejét veszítette. Ha nem lenne pár fotós német szupersztár, például a rekorder Andreas Gursky vagy Wolfgang Tillmans, ez a szépelgő zsáner már láthatatlan lenne Bázelben.

Amúgy hasonlóakat tudunk elmondani a videóművészetről is. Létezik, lélegzik, mutat életjeleket, de messze-messze lemaradva egyéb – sokkal klasszikusabb – technikák mögött. Miközben felnőtt már egy nemzedék, amelyik egész természetes módon épít be installációiba bármiféle kütyüt, ha úgy hozza kedve.
ARTBASEL2014_MEG_14_124.jpg
≡ Politika. Azok a dollár- és svájcifrank-milliárdosok, akik Bázelben költik a pénzüket műalkotásra, ide nem dolgozni jöttek. A politikát meghagyják az értelmiségi lázban égő kurátoroknak, ők most csak gyönyörködnek.
Basel watching.gif
A következő posztok – a leszálló trendek után – az új divattendenciákat mutatják majd be. Kövessék a kORTÁRS dELIKÁTot!

A fotók a 2014-es bázeli vásárokon, az Art Beselen és a Listén készültek
© MCH Messe Schweiz (Basel) AG
© LISTE 2014, Basel

Címkék:Ai Weiwei Andreas Gursky Art Basel LISTE Gutai Kauzo Shiraga Lee Ufan Zhan Wang Wolfgang Tillmans 2 komment

Chief Editor 2014.06.14. 15:30

Saját zászló alatt

ARTBASEL2014_SSC_16_070.jpg

A cél nem változott. Elég abból, hogy a blogokon csak úgy ömlik a kortárs képzőművészetnek címkézett ötlettelen dizájn és digitális parasztvakítás! Mi megmondjuk, hogy mivel is érdemes foglalkozni és hogyan. Élvonalbeli kortárs képzőművészet zöldfülű képfogyasztóknak és vájtfülű trendvadászoknak.

Ez itt a kORTÁRS dELIKÁT! Most már saját jogon.

 

Illusztráció: Jack Pierson: The Show Must Go On, 2008, vegyes technika

© Art Basel in Basel 2014 | Unlimited | Jack Pierson | Christian Stein, MCH Messe Schweiz (Basel) AG

 

Címkék:Kortárs Delikát Art Basel Jack Pierson Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása